TÖRPE GÉNEKRŐL

 
SZERKESZTÉS, FELTÖLTÉS ALATT!
 

Mi a különbség, melyik a kisebb a MINI és a TÖRPE kosorrú nyulak közül, kérdezik sokan.

Nem feltétlenül a méretük alapján lehet megkülönböztetni őket.

Először is a törpe kosorrú nyúl elfogadott fajta, hivatalos súlya 1,5-2 kg közt van. Ideális az 1,7 kg, hivatalos származási lappal rendelkezhet! (Aki kiállításra akar járni, azt ezt a fajtát válassza!)

mini kosorrú nyúl 1-1,7 kg közt van és NEM elfogadott fajta, ezért hivatalos magyar származási lappal NEM rendelkezhet!

 Amint látható, a súlyhatárok fedik egymást, sőt mindegyik fajta, bármely irányba át is lépheti ezeket a határokat. Így előfordulhat, hogy egy mini nagyobb mint egy törpe. Ezért nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a mini kisebb fajta, mint a törpe.

A minik rendelkezhetnek törpe génnel, de a törpék soha.

Miért a feltételes mód? Mert van, amikor a törpe gént egyik szülőtől se kapják meg.

Ezeket hívják szaknyelven fals miniknek. De ettől még minik ők is.

A formájuk a törpe génnel rendelkező miniktől viszont eltér.

Hisz pont a törpe gén az, ami a jellegzetes, nagy fej, rövid végtagokért felelős, s mivel ez nincs meg bennük hosszúkásabb lesz a fülük, fejük, végtagjaik, picivel nagyobbra is nőnek. (De azért 2 kiló fölé ők se nagyon mennek.)

De a természetük, kedvességük semmiben se másabb, mint a törpe génnel rendelkező nyusziknak.

 

Elérhetőség

Dr. Királyné M. Szilvia RÁCALMÁS 06 70 / 3840-185 videkinyuszi@gmail.com